01.Út a rémálom felé

  Az előző hét hideghulláma véget ért , a nap fényesen ragyogott le Simonra,ahogy átsietett Ethan udvarán,sapkával a fején,hogy össze ne borzolódjon a haja.Amikor az időjárás melegebbre is fordul,a belváros felől mindig hideg szél fúj.
Ethan a bejárati ajtó előtt várt,elterpeszkedve a sarokban álló régi hintaágyon,és a piszkos kezében előbukkanó cigi,mint mindi,most is nála volt.A másik kezével a telefonját nyomkodta.
-Igen!-kiáltott fel, amikor Simon a lépcsőhöz ért.-Király vagyok a Flappy Birdben!Azért 109 pont nem kevés.
Simon lekapta a fejéről a sapkát,és ledobta a válláról a féltucat holmiját.-Hol jártál?
Ethan,felállt felkapta a mellette lévő táskáját és vállat vont.-Te most ezt komolyan gondolod, hogy elmegyünk egy gyerekeknek tartott zenetáborba?-a fiú keresztbe fonta a kezét és idegesen,de mégis viccesen nézett a barátjára.
-Gyakorlatilag még nem vagyunk felnőttek.Nem töltöttük be a huszonegyet.-mondta a Simon,kicsit meglepődve saját magán.-És reménykedem,hogy nem gondoltad meg magad.Muszáj mennünk,mert nem volt olcsó és nem vagyunk annyira király anyagi helyzetben.Nekem sincs nagy kedvem ötévesekkel verni a dobszerkót,mint egy elmeháborodott.
Ethan pár percig furcsán meredt barátjára.
-Az én furgonommal megyünk.-jelentette ki.-Remélem nem csak négy és tizenkettő közötti lányok lesznek ott,mert esküszöm otthagylak a kis művészpalántákkal.
-Ez mind szép és jó.-kezdte óvatosan Simon.-De a zenebusszal kell mennünk.A jegyeket is tartalmazza a tábor ára.
-A MIVEL?!-akadt ki teljesen Ethan.
-Ó,anyám,a zenebusszal.Ami begyűjti a táborozókat,és elviszi őket a táborhelyre.
-Na nem.Én ezt nem csinálom!
-Nem kívánságműsor.A sportpályánál várnak ránk.
Mintha a kivégzésükre mennének,olyan szomorúsággal indultak el a buszhoz.Ethan napsemüvegben és nagykabátban indult el,magára vonzva a járókelők tekintetét.
A pályán már nagyban gyülekeztek a gyerekeket kikísérő szülők.A napon álldogáltak a zenészkölykök,szinte mind egy-két fejjel alacsonyabbak voltak Simonnál és Ethannél.
Egy középkorú,batikolt pólót viselő férfi lépett oda hozzájuk,papírral és tollal a kezében.Megállt előttük,és hosszasan bámulta a két srácot.
-Megkérdezhetem,mit szeretne az ijesztő hippibácsi?-kérdezte unottan Ethan.Még el sem indultak,de már utálta a társaságot.
-Fel kell vennem az adataitokat.Név,kor,és hogy milyen hangszeretek van.-sorolta a férfi elképesztő lassúsággal.
-Simon Lewis,tizenhét,dobon játszom.De gondolom tudja,Jeff.
-Ethan Razor,papíron tizennyolc.Sok hangszerem van,kedves Jeff.Szeretem a hangszereket.De most csak egy furulya van nálam.Igazából mindig nálam van.Hozzám van nőve.Tudja,nem láthatja bárki,ha szeretné megmutatom...-Ethan perverz mosolyt villantott a hippi felé.
-Razor,NE!-szólt barátjára Simon.Életének legtöbb nyarán Jeff volt a csoporvezetője,nem akartam,hogy Ethan teljesen lejárassa.
Másfél órát álltak a tűző napon,a szél dél körül szinte majdnem teljesen elállt.Megváltást jelentett,ha egy gyenge fuvallat érte a tömeget.Végül egy nagy színes jármű gurult be a forró placcra.kínzó lassúsággal.Az oldalán "Zenetábor-az ifjú virtuózok kalandja" felirat állt óriási színes betűkkel.
Simon végig abban reménykedett,hogy amíg helyet nem foglalnak,Ethan nem tesz hangos megjegyzéseket.A táborozók kettesével vonulhattak fel a buszra,katonás rendben.A haladást az is megnehezítette,hogy a hangszereket is el kellett pakolni.Elvileg a tábor mindenkinek szolgáltat hangszereket,de sok gyerek ragaszkodott a sajáthoz.Egy kisfiú tubájával több,mint húsz percet bajlódtak.Simon és Ethan állt a sor végén,mivel Jeff azzal érvelt,hogy ők már kinőttek a tolakodásból.Szóval ők nyugodtan utazhatnak akár állva,és tovább sülhetnek a napon.Miért ne?
Felesleges volt attól félniük,hogy nem lesz hol ülniük.Mindenkinek pontosan meg volt határozva a helye.A fejtámlákra névre szóló baseball sapkákat akasztottak.
-Ennél jobb nem is lehetne.-Ethan ráugrott az ablak melletti ülésre,hanyagul fejére csapva a sapkát.-Nekem eddig kimaradtak a trendi nyári táborok.Sosem késő pótoli.
-Egyedül azt tart vissza attól,hogy kivessem magam a buszból,hogy tiéd az ablak melletti ülés.És az,hogy hátul vagyunk.Elől mindig hánynak.-Simon unottan fintorog,aztán előveszi a mobilját.-Pontosan négy és fél óra múlva odaérünk.
-NÉGY ÉS FÉL?-Ethan úgy pattan fel az ülésről,mintha meggyulladt volna.-Mármint NÉGYSZER HATVAN PERC és MÉG HARMINC?
-Csak abban az esetben,ha gyorsak leszünk.
-Mennyivel megy ez a szar?Kis afrikai rabszolgák húznak el a táborhelyig?Tulajdonképpen hol is van a táborhely,egy másik univerzumban?!
-Kibírod.-Simon visszarángatta barátját maga mellé.
Ethan durcásan a szemébe húzta a sapkáját,egy idő után el is aludt.Közben zengett a busz.Folyamatos kiabálás,éneklés és névsorolvasás zaja mellett szinte lehetetlennek tűnt aludni.Viszont Ethan halálos nyugalommal nyúlt el a helyén,mit sem észlelve a külvilágból.
Két óra utazás után tért magához.Egy darabig hallgattuk a minket körülvevő srácokat,aztán Simon felsóhajtott:
-Nem győzök bocsánatot kérni azért,mert ide hoztalak.
-Felesleges bocsánatot kérned,talán még élvezni is fogom.-Ethan Razor nem olyan fajta srác,akiből kinézné az ember,hogy elvan egy zenetáborban.Az a fajta srác,akit csak egy gettóban tudnak elképzelni,fűárusítás közben.-Mint mondtam,ez is kimaradt az én gyerekkoromból.
-Néha elgondolkodom,volt-e gyerekszobád.-jelenti ki Simon.Aztán legszívesebben vissza is szívná,félve attól,hogy túl bunkó volt.-Mármint úgy értem,túl sokszor említessz olyan kihagyott dolgokat,amik nálunk mind alapnak számítottak.
Talán nem a zajos busz volt a legmegfelelőbb helyszín ahhoz,hogy Ethan megossza történetét Simonnal.
-Ismersz egy verziót.-Ethan elgondolkodva babrált az egyik piercingjével.-Meséld el.
-Állítólag árva vagy.Legalábbis valami olyasmi.De ez minden.Te eddig nem beszéltél a múltadról.
-Ha nem rohansz el sikítva,röviden megoszthatom veled.
Simon a homlokát ráncolva bólint.Nem tudta,mit kéne reagálnia Ethan hirtelen kirohanására.
-A te világodban vannak emberek,állatok és növények.A három csoport kisebbekre bontható.Más-más fajtákra.Az embereknek általában csak a külsejük különbözik,képességeik korlátozottak.Mit szólnál,ha azt mondanám,hogy van aki át tudja lépni a korlátokat?-Ethan nagyon furcsán viselkedett.Pár másodperc alatt átvedlett tanárrá,még a hangja is megváltozott.Simon kezdett összezavarodni.
-Úgy érted,van olyan,hogy természetfeletti?Létezik valaki,aki különleges képességekkel rendelkezik?-Simon kezdett aggódni barátja szellemi épségéért.Varázslók csak a mesékben vannak.Különleges képességű emberek nem léteznek,ahogy szörnyek sem,csodák sem.-Ne nézz hülyének.
-Ez nem hülyeség!-csattan fel Ethan.-Még ma be tudom bizonyítani,hogy vannak természetfelettiek.Főként azt,hogy van Alvilág.Léteznek démonok.Itt járkálnak közöttünk.Lehet,hogy épp itt sétálgat pár a buszunk mögött,nem tudhatom.És,hogy megvédjék világunkat a démonoktól,léteznek Árnyvadászok is,angyalok és emberek véréből született harcosok.Valamint élnek alvilági lények.Vámpírok vérfarkasok,tündérek,boszorkánymesterek.Olyanok,mint én...
Simon elkerekedett szemmel bámult Ethanre.A srácnak nem nőttek szarvai,nem lett kígyónyelve,nem harapta át Simon torkát.Nem csinált semmit.Ugyanaz az Ethan Razor ült vele szemben.
-Na jó,most elég ennyi.Fontos információ,hogy nem,ismétlem:NEM vagyok rád veszélyes.Még jól is jöhetek.-sóhajt Ethan.-Ígérd meg,hogy mindent titokban tartassz,amit most mondtam.Nem oszthatod meg senkivel!Különben sajnos veszélyes leszek,és egy csettintéssel felgyújtalak.
-Eszemben sincs erről pofázni.Bekerülnék az elmebetegek vidám kis világába.Ez ijesztőbb,mint te vagy.

Prológus

 A nyári szünet első napja máris rosszul indult.A szünet hivatalosan megnyitó bulin rengetegen voltak.A klub előtt már nagyjából százhatvan tinédzser gyűlt össze. Közelebb nyomultak a tömegben,hogy a színpadhoz érjenek ,de ez lehetetlennek tűnt. Az számtalan diáktól zsongó szórakozóhelyen rengetegen voltak már.A színpad előtt valaki megragadta Simon dzsekijét.Sarah volt,egy régi ismerős gimiből.Simon régen nagyon jó kapcsolatot ápolt vele,de amióta Simon elhagyta az iskolát,a lánnyal többé nem találkozott.
-Sarah,jól vagy?-kérdezi hangosan Simon.-Elvigyelek?
Egy éles hang zengett a fiú fülében.
-Hagyd a lányt és menjünk.-a hang tulajdonosa nem volt más,mint Simon új barátja Ethan.Amióta Simon egy erősebb gimibe jár,szinte minden idejét Ethan Razor társaságában tölti.-Menjünk már,haver.Egyre jobb a buli,kár lenne kihagyni.
Simon csak kapkodta a fejét, hogy kire is figyeljen,de ez nehéz volt.A mellette térdeplő lány kába volt,mintha drogot kevertek volna az italába.
-Gyerünk,-szólt oda Simon,ezzel a lányt magára hagyta.-az első sorba kell jutnunk.
-Ez az én Simonom!-állapította meg büszkén Ethan,majd elkezdte maga után rángatni barátját.
Simon reggel fél ötre ért haza.Az anyja már délben kopogtatott az ajtón,de persze sikertelenül.A fia még csak meg se szólalt.
-Simon kelj már fel!-dörömbölt az ajtón Mrs.Lewis.-Ha rajtad múlna  minden nap reggeltől-estig az az ágyat nyomnád!
-Még csak dél van!-morogta durcásan Simon.
-Fiam,ezt nem csinálhatod.Amióta átvettek az új iskolába,teljesen megváltoztál.Ethan és te folyamatosan éjszakáztok,szinte sosem vagy itthon!-Elainet már a sírás kerülgette amikor erről beszélt.-Reggelente jársz haza,és egyre rosszabban teljesítessz a gimnáziumban!Azért dolgoztál annyit az elit gimnáziumért,hogy aztán tönkretehess mindent,amit eddig felépítettél?Mit akarsz az élettől,Simon?
-Azt akarom,hogy hagyj egy kicsit élni.Ne szaglássz utánam,mintha egy folyamatosan részeg drogbáró lennék,mert te is tudod,hogy nem vagyok az.Csak végre olyan életre vágyok,mint minden korombeli.
-Nem emlékszel rá,hogy ki voltál hónapokkal ezelőtt?
-Csak nem akarok rá emlékezni.
-Sokkal büszkébb voltam rád.Nem voltál az iskola legnépszerűbb tanulója,mégis volt életed és egy különleges személyiség voltál.És ma mi vagy?Ma egy átlagos kis suttyó.Ez így nem mehet tovább.El vagy szállva magadtól.-mérgelődött az anyja.-Ha így akarod a szünet többi részét is tölteni egész nyáron,esküszöm bezárlak a szobádba!És megkérlek ne felejtkezz el a táborozásról.
-Milyen táborról beszél?-Simon meglepően pillantott az anyjára.-Te el akarsz engem küldeni valahova?
-Ugye emlékszel a zenetáborokra?Tíz éves korodban voltál először.Azóta minden éven jársz.És tudom,hogy legbelül most is el akarsz menni.
-Eszem ágában sincs ezen a nyáron is egy csapat lúzer zenésszel szórakozni.Végre van néhány barátom.Végre tudják a nevem.Nem ronthatok a hírnevemen.
-El sem hiszem,hogy ezt mondod!-borult ki Mrs.Lewis.-Szerinted apád ezt akarná?Hogy ilyen fia legyen?A tábor ki lett fizetve,nem kevés pénzt dobtam ki rá!Elmész,ha akarsz,ha nem.
Simon édasanyja kihátrált a szobából,becsapva maga után az ajtót.A fiú egyedül maradt a gondolataival.Milyen is volt a régi Simon?A régi Simon egyáltalán nem volt jófej.Nem voltak barátai,maximum egy-kettő,nem járt szórakozni,nem törődött vele senki,csak ő volt és a videojátékai,állandóan béna szemüveget hordott és kopott cuccokat,egy iskolás bandában dobolt.A mai Simonnak van néhány menő barátja,akik ugyan szintén leszarják,de legalább van hova ülnie az ebédlőben,van kivel bulizni járnia,a mai Simon eléggé bunkó,drága ruhákat hord,és ritkán látni szemüvegben,mert egyébként kontaklencsét hord.
Feldúltam kapta fel a mobiltelefonját,majd felhívta Ethant.
-Te végül is gazdag srác vagy,nem?-kezdte rögtön egy kérdéssel a beszélgetést.
-Viszonylag.
-Akkor megmentheted az életemet.Egy gagyi tehetséggondozóban.Tábortűz és tízévesek,zenészek és
bűvészek,meg minden szar.
-Szóval kell a pénz egy új cilinderre?-szinte hallani lehetett,ahogy Ethan felvonja a szemöldökét.
-Kuss,szar a helyzet.Értessz valamihez,nem?
-Éppen értek egy-két dologhoz...Hol fizessem be magam?
Simon fellélegzett.Legalább nem egyedül kell végigszenvednie a tábort.És azzal,hogy elmegy,talán az anyját is megbékítheti.